Hetednapi Adventista Egyház
Soproni Gyülekezete
„Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim.2:4)
Ezen szavakkal kezdődik a soproni gyülekezet 1922-ben készült első krónikája, melyet Voigt Miksa lelkész készített, összegyűjtve az akkor még csak néhány éves közösség indulásának kezdeti állomásait.
Ahogy írja: „A soproni gyülekezet megalapításának szálai visszavezetnek az 1910-es évig, amikor is Wilhelm Radtke testvér, mint az evangélium hírnöke ide lett helyezve és itt tartotta első nyilvános evangelizációs munkáját a Kirchstrasse (Templom u.) 16. számú házban. Az ő távozása után 1913. augusztus 3-tól október 5-ig, Führle Vilmos testvérrel karöltve Robert Cunitz testvér, a dunántúli misszióterület elnöke tartott sátoros előadásokat. Ez utóbbiak jó látogatottságnak örvendtek.”1
A feljegyzések szerint a sátor a Steinmetz Platz-on volt felállítva és az előadássorozat végén a Tómalomban alámerítéses keresztségre is sor került. Ekkor lett az akkor 34 éves Bruckner Teréz az egyház első soproni megkeresztelt tagja, aki az új hit elfogadásából eredő nehézségei ellenére hűségesen kitartott. A gyülekezeti leltárjegyzék kimutatása szerint jó néhány berendezési tárgyat, többek között az első harmóniumot is ő ajándékozta a közösségnek.
Az egyház vezetése a Sopronban elindult missziómunka vezetésével Führle testvért bízta meg, aki a Csengeri u. 14-ben bérelt lakást magának és a Zárda u. 5. szám alatt tartott evangelizációs előadásokat. Szolgálata eredményeként egy kis csoport alakult, amit az ország másik feléből ideköltözők is gyarapítottak.
Viszont az első világháború, majd a trianon-i döntés ezt a bimbózó folyamatot derékba törte. A gyülekezet férfitagjai, köztük a misszióvezető Führle is megkapta behívóját. Voigt Miksa krónikája említést tesz egy bizonyos Varga testvérről is, aki Szepsiből költözött családjával Sopronba, azzal a szándékkal, hogy könyvevangélista munkát végezzen, de alig kezdte el szolgálatát, mikor be kellett vonulnia és sajnos a háborúban eltűnt. Özvegyét és gyermekeit ezután a misszió támogatta mind lelkileg, mind anyagilag.
1917-ben Führle besorozásával, az akkor 9 megkeresztelt tagot számláló csoport magára maradt 1918 júniusáig, Köglovits Emília bibliamunkásnő megérkezéséig. Végül a soproni missziót 1919-ben Minck Adolf szervezte gyülekezetté, melynek vezetője Márton Lujza, pénztárosa Neuwirth Karola, és traktát kezelője, illetve 1920-tól az ifjúsági csoport vezetője Krainz Elza volt.
A gyülekezeti összejöveteleket, saját imaház hiányában magánházaknál (Sclippergasse 12, 26, Holzplatzgasse 12, Flandergasse 13, Neustiftgasse 10.) tartották, ami szinte évenkénti költözéssel járt. Ennek ellenére a gyülekezet ismét fejlődésnek indult, amit az addig Berlinben tevékenykedő, misszióiskolát végzett Tulaszewszki Károly 1922 októberében történő Sopronba helyezése is tovább erősített. Az ő munkássága nyomán lett például Nagyajtai Fekete Zoltán, az erdő- és bányamérnöki főiskola rektora a gyülekezet pártolója, felesége és később leánya a gyülekezet megkeresztelt oszlopos tagja.
A két világháború közötti aktív jelenlétet jól mutatja egyrészt a keresztségek számának és a taglétszámnak növekedése, másrészt, hogy 1924-től a Szent György utca 6. szám alatt már saját imateremmel rendelkezik a gyülekezet, és a városi sajtó is rendszeresen beszámol az adventista közösség életéről. Például, mikor 1924-ben „A soproni Adventisták kicsiny felekezetének legnagyobb ünnepe folyt le a téli Ikva jeges vizében. Az újrakeresztelés. Az úrhölgy, aki az imákat mormolta, a szertartást végezte, az adventista hitközség ideiglenes lelkésze: Farkas Janka”. A cikkből azt is megtudjuk, hogy „minden szombaton délelőtt fél 10-12 közt a fölnőttek, délután 3-5 közt az ifjúság részére van bibliamagyarázat és istentisztelet. Az imaházban természettudományos fölolvasásokat is szoktak tartani. Legtöbbnyire Fekete Zoltán, az erdő- és bányamérnöki főiskola rendes tanára az előadó.”2
Egy másik riportban ezt olvassuk: „Néhány éve csak, hogy az Adventista felekezet Sopronban megalakult. Azóta számuk felment 20-25-re… Krisztus messiási küldetésében hisznek, de ünnepként a szombatot ülik meg. A Bibliát a protestánsoknál is nagyobb tiszteletben tartják. Egész délutánokat töltenek el az Új vagy az Ótestamentum egy-egy passzusának megbeszélésével. Rendkívüli módon ki van fejlődve bennük az összetartás érzése. Szegényebb hitsorosaikat állandóan segélyezik. Így van közöttük 5 brennbergi bányász… Alkoholt nem isznak. A dohányzást és minden más szenvedélyt megtagadnak. Tegezik egymást. A nőket ’testvérnő’-nek, a férfiakat ’atyafi’-nak szólítják.”3
Ennek a virágzó gyülekezeti életnek vetett véget a 2. világháború. A gyülekezet elvesztette imaházát, tagságának zömét, akik tehették Ausztriába, mások Budapestre költöztek el. Lényegében a gyülekezet missziós csoporttá zsugorodott. S miután Sopron a nyugati határsáv része lett, műszaki zárral, drótakadállyal, a határövezetbe való belépés is engedélyhez volt kötve, így a városhoz hasonlóan a közösség újbóli fejlődését ezek a tényezők teljesen meggátolták.
Ugyanakkor meg kell említeni, hogy mindig voltak olyan oszlopos tagok, akik otthonukat megnyitva őrizték az adventista jelenlét folytonosságát. Akik szombatról szombatra összegyűltek állhatatosan Istent dicsérni, Fekete Zoltánék, Greéf Vilmosék, majd 1965-től Horváth Sándorék lakásán. Ebben az időszakban a soproni missziót a győri gyülekezethez csatolták, így a mindenkori győri lelkész (lásd: függelék, A soproni Adventista gyülekezetben szolgáló lelkipásztorok) járt Sopronba is Igét hirdetni, úrvacsorát osztani.
Az 1990-es évek elején, a 40 éves vegetálás után az egyház vezetése ismét nyilvános evangelizációs alkalmakat, ifjúsági táborokat, konferenciákat szervezett Sopronban, ennek következményeként a keresztségek, és a városba költözők révén ismét új lendületet kapott a soproni misszió, melyet a bécsújhelyi gyülekezet is támogatott egy ingatlan bérlésével a Csengeri utcában.
2005-ben pedig régi vágya teljesült a soproni testvéreknek, mikor önálló lelkészük lett Kalocsai Tamás személyében, aki feleségével Magdival együtt végezte áldásos szolgálatát. Munkásságukat fémjelzi, megannyi rendezvény; stressz tanfolyam, filmklub, jótékonysági koncertek, egészségügyi expo, a cserkészet, mai napig a Pedagógus Művelődési Házban lévő Bibliai Szabadegyetem elindítása, a Virágos Sopronért rendezvény támogatása, és a szintén máig tartó jó kapcsolat a történelmi és a más kisegyházak lelkészeivel és képviselőivel.
E száz éves múltra való visszatekintés kapcsán, szándékunk, hogy továbbvigyük és magasra emeljük reménységünket, azaz, hogy Megváltónk visszajön értünk, és készen várjuk Őt.
Tóth szilárd
lelkipásztor
Idézetek:
1 – Voigt Miksa; A Soproni gyülekezet krónikája
2 – Sopron Vármegye 1924. május 21-i cikke
3 – Cikk; Egy óra a soproni adventisták imaházában, riport Krainz Elzával 1920-as évekből
2019-ben változtak a körzetek, Sopron ezután Győr helyett Szombathelyhez tartozik.
Tóth Szilárd munkáját 2019.10.05-től Járai Zsolt vette át.
2023. februárjában a gyülekezet a Pedagógus Művelődési Házból átköltözött a 9400 Sopron, Wesselényi utca 24. szám alá (Golgota gyülekezet épülete). Itt kisebb a nagy terem, de több helyiség van, a gyerekfoglalkozások számára is van külön hely.
2023.02.04-től itt gyűlünk össze.
2023. szeptember 1-től Járai Zsolttól a lelkészi munkát Fürj György vette át.
A soproni Adventista gyülekezetben szolgáló lelkipásztorok
A soproni gyülekezetben szolgáló lelkészek a II. világháborút követően a rendszerváltásig:
- id. Szigeti Jenő
- Erdődi József
- Liebhardt László
- Beretka Imre
- Pintér Ottó
- Erdélyi László
- Rajki Ferenc
A rendszerváltás után napjainkig:
- Róth György
- Simon László
- Henter Barna
- Kalocsai Tamás
- Tóth Szilárd
- Járai Zsolt
- Fürj György